|
Halálos párbaj Kolozsvártt. 1899. junius 11. Nagy megdöbbenést és részvétet okoz Kolozsvártt és messze környéken egy szerencsétlen párbaj, melyben Kolozs-megye egyik derék fiatal földbirtokosa vesztette életét. Kicsiségböl történt összeszólalkozást fizetett meg életével Putnoky Domokos mező-erkedi földbirtokos, Bónis István képviselő veje. Ellenfele Oberschall Pál, a pozsonyi jog akadémia rendkivüli tanára, ki csak látogatóban volt Kolozsvártt. Putnoky is dolgai végett időzött a városban. A párbaj május 31-ikén délután történt a város melletti Posta- berek ben. Május 30 án este a New-York kávéházban nagy jókedvü társaság volt együtt. A társaságban volt Putnoky Domokos is és egy hölgy. A szomszéd asztalnál poharazás közben egy ur a másikat ölelgette és csókolgatta, a mire Putnoky megjegyezte: - "No, ez már a teljes elázás! Fiatal korunkban mi is igy tettünk, de nekem nem is volt kellemes, a mikor csókolgattak." Oberschall erre tréfásan megjegyezte: - "No, de azoknak sem!" A társaság hangos kaczajra fakadt, csak Putnokyt érintette kellemetlenül ez a megjegyzés. De nem szólt semmit. Mikor a társaság szétoszlott s az asztalnál csak hárman maradtak, Putnoky, Oberschall és egy vidéki főszolgabiró, Putnoky felvilágositást kért Oberschalltól, a ki azelőtt pár óranegyeddel mutatta be magát, hogy mivel szolgáltatott okot az elkövetett sértésre? Oberschallnak erre adott felelete Putnokyt nemcsak bántotta, hanem felingerelte, s ingerültségében Oberschallt ugy ütötte pofon, hogy az menten földre esett. Azután még egy kávés csészével is megdobta s ez a feje tetején sértette meg . Másnap megtörtént a kihivás Oberschall részéről. Pisztolyra mentek, 25 lépés távolságra, előlépés nélkül, kétszeri golyóváltásra. |
Alig hogy fölállottak, Putnoky magához kérette a két orvost és előttük meg a segédei előtt szóbeli végrendeletet tett. Ugyanekkor Oberschall kijelentette a segédei előtt: minden eshetőségre számitva, kinyilvánitja, hogy azzal a tréfás közbeszólással Putnokyt nem akarta megsérteni. A három vezényszóra a két lövés gyors egymásutánban dördült el. Első volt a Putnoky lövése, melynek golyója nem talált. Az Oberschall lövése homlokon találta Putnokyt. A vezénylő segéd, a midőn órájáról a lövés pillanatában felnézett, megdöbbenve látta, hogy csak Oberschall áll. Társai rohantak Putnoky felé; rohant ő is. Mikor az áldozathoz érkezett, ennek homlokán, feje hátsó részén, orrán, fülén, száján patakzott a vér. Már meghalt. Putnokyt Kolozsvártt rendkivüli részvét közt temették el junius 2-ikán. Nagy sokaság gyült a gyászházba s a mikor a református egyház szertartásai szerint megtörtént a beszentelés, olyan tömeggé növekedett a résztvevők csoportja, hogy a menet alig indulhatott meg. A vasuthoz vitték a koporsót és Mező-Erkedre, a Putnokyak birtokára szállitották, a hol e hó 3-ikán tették le a családi sirboltba. Ezerszáz hold földnek volt ott az ura Putnoky Domokos. A kik ismerték, jó gazdának, józan életü, takarékos embernek ösmerték, s független és hazafias gondolkodásúnak. A megye állandó választmányának legutóbbi ülésén még résztvett a vitatkozásban, de a közgyülésen már nem volt ott. Senkisem tudta, hogy akkor már arra az utra készült, a honnan nem volt számára visszatérés. Putnoky negyvenhárom éves volt. Özvegye, született Bónis Sarolta nevével jelent meg a gyászjelentése. |
![]() |





