|
Po'son, Dec. 5.-dikén. "Az el - múlt napokban, kérdésbe jött az új Systema szerént végre hajtott, s' még el - nem végezett, úgy nem külömben a' felsöbb Törvényszékekre vitt Criminalis (vétkeket tárgyozó) és Polgári perek' dolga. Ezek eránt különös tzikkelyben teszi ki addig tartandó határozását a' Gyülés: míg a' jövö Gyülésre el - fogja egy Daputátio, az azt tárgyozó munkáját késziteni. Az Urasági Székek eránt az a' fel -tétel lett, hogy azok az Aalattvalók ügyeikre nézve - is elöbenni állapotjokba helyheztessenek visza. - Továbbá, következendö tárgyokról tétettek fel Tzikkelyek: 1) Hogy a' meg - hólt Tsászártól nyert privilégiumeknak semmi erejek ne légyen; hanem ha a' most uralkodó Kir. Felség által fogtak megerösitetni. 2) Az Ország Konstitucioja meg - sértése vétkéröl. 3.) Az 1715 - dik esztendöbéli 8 - dik 22 - dik Tzikkelyekben elö adott rend kívül 's tsak futtában tartani szokott Ország Gyüléseknek el - törlésekröl. 4) Az adózásnak el - intézéséröl. 5.) Hogy a' Magyar Fö Hadi Tanátsnak Tagjai, Magyarból választassanak, 's hogy a' Katonai Rendnek semmi bé - folyása (avatkozása) ne légyen az Országnak polgári dólgaiba. 6) Hogy a Monopoliumok (mást ki - rekesztö kereskedések) lotteriák, szerentse fazakak, 's az úgy nevezett hazárd - játék, Ioo arany büntetése alatt meg - tiltassanak. 7.) A' Sz. Koronáról, 's annak Budán lejendö tartásáról. 8.) Azon kötelezö Irásoknak semmikké való tételekröl, mellyeket tartoztak vólt adni magokról, az utóbbi Igazgatás alatt, jószágaik nyerése álkalmatosságával, a birtokos Nemesek. 9.) Hogy Temes, Torontál, és Krassó Vármegyéknek, az Ország Gyülésbéli hellyek 's szavok viszsza adatassék. 1o.) A' Temesi Grófnak méltóságáról. 11.) Hogy Magyar Hazafiuság' Jussát (Indigenatus) senki ne nyerhessen, a' Statusok meg - egyezések nélkül. 12) Hogy a' mind két nemen lévö Magyar Nemesség, nemzeti öltözetben járjon. 13) Hogy a' hiteles helyek leveles házaik viszsza állitassanak. 14.) A' Kamara' leveles házaknak ki - nyitatásáról. 15) A' salétrom fözésröl. 16.) Hogy a' Polgárok 's Katonák által egyenesen lett fel - számlálásnak (Conscriptio) el - múlása után, ezentúl, az Ország Gyülése által meg - határozandó mód szerént menjen végbe a' Lélek' számba vétele. 17) Hogy az Ország fel - mérését tárgyazó minden munkák semmikké tétessenek, 's ezentúl az afféle fel - mérés meg - ne engedtessék. |
18) Hogy a' katona foglyok, a' katonai Törvényszéknek adatassanak által. 19.) Hogy a' Magyar Jus publicum, vagy az Ország polgári alkotványáról való tudomány közönségessen tanittassék. 2o.) Hogy az 1723 - dik eszteend. 14. Tzik. meg - újjittassék, az az: hogy ne tartozzon a' Nemesség harmintzadolni ennekutánna attól, a' mit maga, vagy házi népének szükségére bé - hoz más örökös Tartományokból; avagy azokba ki visz. - Arról - is vólt szó, hogy ne lennének ezentúl örökös Fö Ispányságok; de ezen tárgynak további meg - fontolása, különös Deputátzionak adatott által. - Tegnap vétettettek - fel a' Királyi kegyelmes Feltételek. Az azokon pontról pontra menö, 's Ö Felségének bé - nyújtandó Jelentés fel - olvastatott; de még egészen meg nem állitatott. Ha meg - fog állittatni: ki jö nyomtatásban. - Az Erdök pusztitásának akadályt vetö hasznos végezés hozásról - is gondolkozik a' Gyülés. - A' 'Sidók eránt addig, mig már különös Törvény hozattatnék felölök, olly meg - határozás lett, hogy a' Városba s helységekbe, kereskedés végett lejendö járásra nézve, azon állapotban tétessenek viszsza, mellyben vóltak ezen folyó esztendö Januariusnak elsöjén: de a' Bánya Várasokba nem szabad leszsz nékiek menni. Ezen hónapnak 9-dikén és 1o-dikén - is Ülést tartának az Ország tagjai Po'sonban. Ezen 2 gyülésekben azokkal az instáló Levelekkel bajlódik vala az Ország, mellyeket a' véghetetlen sok idegen Uraságok nyújtottanak vala - bé a' Hazafiak közé való bé - iktatásokért - A' 1o-dikben tartott gyülésben tudtára adá az Ország tagjainak G. Zitsi Károly Ur Ö Excellenciája azt az örvendetes hirt, hogy az Austriai Belgiumi Tartományok és Statusok II. Leopoldot törvényes Fejedelemnek meg - esmervén, önként hatalma alá adták magokat. Ezen oly nagyon meg - örvendének a Magyar Státusok, hogy alig tudják vala örömöket nyilván valóvá tenni, és leg - ottan kérik vala a' fö H. Palatinust, hogy ezen rend kívül való örömeket Ö Felségének jelentené. -
1790. Karátson Havának 30-dikén |
![]() |





